Termékek

dg digital termékek, biztonságos adattárolás, adatbiztonság egy helyen, digitalizálás, edocmanager

Így kezelheti dokumentumait

Az alábbi szoftverek segítségével kialakíthatja és kezelheti digitálisdokumentum-tárát az elektronikus példányok előállításával, hitelesítésével, rendszerezett tárolásával és visszakeresésével.

eDocManager

Az eDocManager az Oracle adatbáziskezelő-rendszeren alapuló, Windows operációs rendszeren futó, digitalizáló, adatkinyerő és -rögzítő, valamint dokumentumtároló és -visszakereső program, amely igény esetén a dokumentumok elektronikus másolatának hitelesítését is végrehajtja, amely igazolja, hogy egyezik az eredeti papírpéldánnyal.

Az akták kora mára lejárt. A papírok kezelése munkaigényes, miközben az irat elveszhet, sérülhet, ráadásul integráció sincs az IT-alapú napi üzleti folyamatokkal. Ma már minden irodában találhatók másolók és szkennerek, azonban a papír elektronikussá tétele önmagában csak annyit jelent, hogy a rendezetlen papírállományokat digitálisra konvertáljuk. A cégeknek egyedi igényei vannak, ezért ügyfelekre szabott megoldás szükséges a dokumentumok könnyű elérését és kezelését lehetővé tevő, nagy kapacitású, strukturált archívum kialakításához. Ezért alkalmazzuk az eDocManager rendszert.

Az eDocManager olyan szoftvertermék, amely teljesíti az egyes cégek saját, egyedi dokumentumfeldolgozási igényeit. A rendszer központi eleme a folyamatokat vezérlő szerver. Az eDocManagerbe integrált kép Importer alkalmazásával lehet a dokumentumképeket a további feldolgozásra átadni, és ez a megoldás nagy rugalmasságot nyújt a felhasználóknak.

Ebből következően a jelenleg alkalmazott szkennereszközök az eDocManagerrel problémamentesen integrálhatók. A már meglévő és a piacon újonnan megjelenő, szabvány szerinti eszközök alkalmazástámogatása garanciát jelent ügyfeleinknek az alacsony teljes költség (TCO) elérésére. Az eDocManager virtuális környezetben működve kellő rugalmassággal bír, miközben a rendelkezésre álló erőforrásokat optimálisan használja.

Amennyiben cége még nem rendelkezik elektronikusdokumentum-kezelő rendszerrel, vagy az igényei szerint testre szabható megoldást keres, akkor a cégünk által forgalmazott eDocManager az optimális választás az ön számára.

Részletek Bezárás


eDocHitelesítés

A szoftveralapú elektronikus hitelesítés dokumentumdigitalizálási folyamatba integrálása garantálja, hogy az elkészített elektronikus PDF-példány az eredeti papíralapú irattal azonos joghatású legyen. Ezáltal a jogszabályi előírásoknak megfelelően elvégezheti papíriratainak selejtezését, amellyel megtakaríthatja a tárolás hely- és ráfordításigényét, valamint a jogosult felhasználók bármikor könnyen és gyorsan elérhetik a keresett elektronikusdokumentum-példányt.

Az eDOCHitelesítés szolgáltatásai

A digitalizálási folyamatban előállítandó PDF-fájl szükséges metaadatokkal ellátása (másolatkészítő rendszer megnevezése, verziója; másolatkészítési szabályzat megnevezése, verziója, elérhetősége; másolatkészítés időpontja; másolatkészítő szervezet stb.).

Hitelesítési szolgáltatás az elektronikus aláírás, időbélyegzés, továbbá a hitelesítési záradék létrehozására.

Az aláírás elkészítéséhez a bélyegzőtanúsítvány beszerzése, valamint az időbélyegzési szolgáltatás előfizetése az ügyfél feladata.

Az eDocHitelesítés alapszolgáltatásként a Kofax digitalizálórendszer feldolgozási folyamatába integráltan működik.

Egyéb digitalizálórendszer esetén a folyamatba illesztést és az integráció kialakításának feltételeit egyedileg vizsgáljuk meg.

Részletek Bezárás


General Signer

Nincs szükség papírra: bármikor, bárhonnan hitelesen tud aláírni cége nevében. Hitelesítse elektronikusan létrehozott PDF-dokumentumait a General Signer szoftveres elektronikusaláírás-alkalmazással! A megoldással kiváltja a dokumentum nyomtatásának, aláírásának, bélyegzésének és fizikai továbbításának idő- és ráfordításigényét.

A jogilag teljes bizonyító erejű magánokiratnak megfelelő elektronikus dokumentumai előállításához válassza a General Signer alkalmazást!

A General Signer szolgáltatásai

PDF-dokumentumok hitelesítése elektronikus aláírás és időbélyeg segítségével. Az aláírás elkészítéséhez a szoftveres bélyegzőtanúsítvány beszerzése, valamint az időbélyegzési szolgáltatás előfizetése az ügyfél feladata.

Dokumentumlista-szűrés, dokumentumkeresés

Aláírt és eredeti PDF-dokumentumok megnyitása külső PDF-olvasóban (pl. Adobe Reader vagy Acrobat).

Aláírási-, illetve tanúsítványvalidálási folyamat naplózása

Az időbélyeg-megújítás alkalmazás vékonykliens-alapú megoldás, amely nem igényel telepítést, és böngészőből, interneten keresztül elérhető.

Részletek Bezárás


jobb a digitális, mint a papír, edochitelesítés, general signer

Kérje személyre szabott ajánlatunkat!

DG Digital Kft.
  • e-mail
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
  • telefon
  • cím
    1239 Budapest, Pásztortáska utca 2.
Partnereink
  • Kofax
  • Oracle
© 2020 DG Digital Kft. Minden jog fenntartva!

Site by Meraki.

Kérje ajánlatunkat!

1 munkanapon belül visszahívjuk.
Ajánlatkérés tárgya (többet is megjelölhet)





Elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.